Terápiás meséim 6. A legkisebb legény is elment szerencsét próbálni

Volt egyszer egy szegény család, ahol 9 fiúgyermek született. Mikor már felnőttek a gyerekek, mindegyik elindult a maga útján szerencsét próbálni, kivéve a legkisebbet. Mikor betöltötte a 18. életévét, ő is úgy gondolta, itt az ideje, hogy ő is szerencsét próbáljon.

Fogta a tarisznyáját, kalapját és előkészítette a testvéreitől megörökölt csizmáját. Mielőtt felvette volna, fényesre tisztította, amitől úgy ragyogott, mint csillag az égen. Még aznap este elindult árkon-bokron keresztül.

Ment, mendegélt hegyen – völgyön át, csörgedező patak partján, erdei tisztáson át, madárfüttyel teli rengetegben. Majd egy hatalmas barlanghoz ért, aminek a belsejében volt egy varázslatos tó és mellette egy tiszta vizű forrás. Ahogy meglátta a vizet, rögtön megszomjazott és ivott belőle.

Ezután úgy döntött, megfürdik a tóban, hogy felfrissüljön mielőtt tovább indul.

 A lubickolás után elővette tarisznyájából az uzsonnáját, amit édesanyja csomagolt neki, majd annak elfogyasztása után leheveredett és álomba merült. 

Nemsokára arra ébredt, hogy valami nyalogatja az arcát. Kinyitotta a legény a szemét, és egy vadászkutyát pillantott meg maga előtt. Hej, de megörült ennek, hisz olyan régóta szeretett volna egy kutyát. Rögtön belenyúlt a tarisznyájába, hogy megnézze, maradt e az alján egy kis elemózsia, és megkínálhassa vele kis barátját.

Maradt még egy kis szalonna, kenyér, tepertő, kolbász, hagyma és egy pár szem dió. Elkezdtek együtt falatozni, és mikor mindketten jóllaktak, fogta magát a legény és útra kelt új barátjával, akit Fülesnek nevezett el. Most már ketten mentek szerencsét próbálni. Mendegéltek hét nap hét éjjel, míg egy nagy városba nem értek.

Micsoda látványosság, pompa fogadta őket! A piac tele volt rengeteg finomsággal, zöldséggel-gyümölccsel, ínycsiklandozó húsokkal, süteményekkel és mindenféle jószággal.

Hej, de elszomorodott a legény, hiszen nem volt egy fillérje sem, amiből vehetett volna valamit. Azért elindult nézelődni egy kicsit, mivel az nem került semmibe. Egyszer csak meglátott egy cédulát egy tölgyfa ajtóra kifüggesztve. A papíron az állt, hogy felszolgálót keresnek a helyi kocsmába, mert a kocsmáros segédje lebetegedett és bizony sok a munka, nem bírja egymaga.

Gondolt egyet a legény és jelentkezett a munkára, aminek nagyon örült a kocsmáros, mivel így nem kellett bezárni a jól működő fogadóját.

Tette-vette a dolgát három nap három éjen át megállás nélkül, mivel sok átutazó, kereskedő fordult meg a kocsmában. 

A negyedik nap hallotta ám, hogy két idegen egy nem mindennapi dologról beszélget. Arról társalogtak, hogy a szomszéd városban úgy  elterjedtek a patkányok, hogy már a királyi palotát is ellepték – ők is onnan menekültek el.

A király kihirdette, hogy aki elűzi a patkányokat a palotából és a városból, annak adja a legkisebb lánya kezét.  

Bizony egy legény sem volt talpon a vidéken, mert mindegyik megijedt a  rágcsálóktól. Volt, aki a padláson bújt el és ott reszketett, mások elmenekültek a városból, némelyek pedig elfutottak a közeli erdőbe és fára másztak félelmükben.

Nagyot gondolt a legény, Ő bizony elég bátor, megpróbálja elijeszteni a patkányokat, hisz van neki egy  jó vadászkutyája is, aki  segít neki. El is indult hát a szomszéd városba, egyenesen a királyi palotába. Köves úton mendegéltek, amikor egyszer csak jaj! Levált a csizmája talpa.

Elgondolkodott a legény, hogy most hogyan tovább…

Nem volt mit tenni, megálltak pihenni, mezítláb mégsem lehet tovább menni. Fejére húzta a szakadt kalapját és lepihent egy mogyoró bokor tövében.

Közben a vadászkutya unalmában elkezdte szétrágni barátja csizmáját. Mire felébredt a legény, a csizmából csak a szára maradt.

Támadt egy jó ötlete,fogta a bicskáját, amit még Édesapjától kapott, és elkezdte átszabni a lábbelijét. Napnyugtára egy bocskort készített belőle.

Így indultak tovább a palota felé vezető úton. Mikor megérkeztek, az Őrök nem akarták beengedni őket, mert olyan szegényesen és csúfosan néztek ki, hogy megijedtek tőlük. Mikor megszólalt a legény, hogy mi járatban vannak, hosszú morfondírozás után beengedték Őket.

Volt nagy rémület, mert az asztalon, a székeken, a szekrény tetején de még a csillárról is patkányok lógtak. Nagyon fáradt volt emberünk és úgy döntött, hogy lefekszik az egyik kanapéra pihenni és majd utána jöhet a munka.

A kutyája viszont igen kipihent volt és úgy gondolta, hogy mire a gazdi felébred, elvégzi a munkát. A vadászkutya mély ugatásba kezdett, erre a patkányok úgy megrémültek, hogy fejvesztve menekülni kezdtek, ki merre látott. A legény is felébredt a nagy ramazurira, csak úgy káprázott a szeme, ahogy az állatok futkorásztak összevissza.

Reggelre se hírük se hamvuk nem maradt a rágcsálóknak. Nagy volt az öröm a palotában és az egész városban is, hisz végre újra visszatért a megszokott  élet.

 A öreg király olyan elégedett volt, hogy úgy döntött, nemcsak a leányát adja feleségül, hanem a fele királyságát is, mert egy ilyen derék legény az országát is biztosan jól fogja kormányozni.

Másnap az összes szakács, cukrász és felszolgáló sütött-főzött, készülődtek a menyegzőre. Volt nagy vigadalom, hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. A legény testvéreit és szüleit is meghívták az esküvőre. Nagyon boldogok voltak a szülők, hogy a legkisebbik fiúk is jószerencsével járt.

A vadászkutyát azóta kinevezték Fővadász eb pozícióba és azóta semmi gondja nincsen, napjait a környékbeli macskák kergetésével tölti.

A királyi pár azóta is boldogságban, szeretetben él a palotában. A városba azóta nem merészkedett egy patkány sem, mert úgy megriadtak, hogy még mindig futnak egyik helyről a másikra és nem mernek megállni, nehogy az eb utolérje őket.

Itt a vége a mesének…

Tóth Gáborné-Pykaty