Történt mint minden évben, hogy közeledett a húsvét. A nyuszinak ilyenkor nagyon sok a dolga, hisz rengeteg tojást kell festenie a gyerekeknek. A tyúkanyótól már megrendelte a tojásokat, csak festéket kellett vennie, mivel az előző évben kifogyott belőle. Elindult hát, felült a kerékpárjára és végig suhant erdőn, mezőn keresztül, hogy beszerezze az idei tojásokra való színező anyagot.
Találkozott a rókával, kérdezte is:
-Hová tekersz ilyen sebesen nyuszi?
Ő meg ezt mondta:
-Megyek tojás festéket vásárolni, hogy be tudjam a húsvéti tojásokat festeni.
– Úgy tudom, hogy a boltos medvének megfájdult a hasa, mert túl sok mézet evett, így zárva van a bolt – felelte a róka.
– Hűha, most mi tévő legyek? Mi lesz a gyerekek tojásaival, hisz festés nélkül nem húsvéti tojás a tojás!
Gondolkodott a róka…
-Van egy ötletem nyuszi!
-Nocsak, mondjad róka koma!
-Kérdezzünk meg valaki okos állatot ez ügyben, hátha tud segíteni. A bölcs bagoly biztosan meg tudja mondani, kihez forduljunk. Ám a bagoly urasága nappal alszik, csak éjszaka tudjuk megkérdezni Őt!
Így hát megvárták, még beesteledett az erdőben, majd a bölcs bagoly odvához mentek.
Elmondták mijáratban vannak, a bagoly pedig így felelt:
– Kedves barátaim, az állatoknak a legjobb barátja az erdő, rá bármikor számíthatunk. – Nagyot nézett a róka és a nyuszi, kérdezték, hogyhogy?
– Ha bármilyen gondunk van, ő mindig segít. Ha kell, elbújhatunk benne, menedéket ad, élelmet, gyógyszert és bármit, amire szükségünk van.
Ezért ebben az ügyben azt tanácsolnám, hogy keressetek az erdőben gyógynövényeket, még pedig a sáfrányos szeklice virágát, nyírfalevelet, szurokfűhajtást és vadalmafa-kérget! Meglátjátok, hogy az idei tojások lesznek a legszebbek és ezután nem fogsz nyuszi más színezéket használni!
Megköszönte a nyuszi a jó tanácsokat, és a rókával elindultak gyógynövényeket gyűjteni. Hamarosan megtalálták a szükséges növényeket, mindet egy kosárkába rakták. A nyuszi nagyon megörült, hogy hamarosan már festheti is a tojásokat. Megköszönte Róka komának, hogy segített neki és megígérte, hogy a húsvéti tojásokat személyesen fogja átadni neki.
Biciklije kosarában a növényekkel dalolászva haza tekert. Mikor megérkezett, főzetet készített belőlük, majd egyenként befestette szebnél szebb színűre a tojásokat. Nagyon boldog volt nyuszi, hogy ilyen szép munkát végzett, főleg, mivel természetes anyagokból dolgozott. Tyúkanyó is nagyon büszke volt, hiszen a tojásokat ő tojta.
Elérkezett húsvét napja, így nyuszi felkerekedett a a húzatós autójával, amit megpakolt szebbnél szebb tojásokkal. Erdőn-mezőn, patak partján csodájára járt mindenki, hogy milyen csodás hímes tojásokat visz nyuszi. Ezalatt medve uram is meggyógyult, mert ivott egy kis borsmenta teát a nehéz gyomrára, majd kinyitotta a boltját is. Pont időben, mert már sorban álltak a vevők, hogy a húsvéti sonkát megvehessék.
Húsvét Vasárnap a környék minden lakójának asztalát Nyuszi hímes tojásai díszítették, az állatcsaládok nagy örömére.
Tóth Gáborné-Pykaty